Összes oldalmegjelenítés

2010. október 18., hétfő

...birtokunk szépül, színesedik ..

Na, persze, hogy szépül relatív, de legalább már nem nő a fű! - és a szomszédé nem zöldebb... Így ősz táján pedig színesedik.Bár még ez sem az igazi.
Őszirózsa és "kúpvirág" levele
 
Pestről költöztünk a Pilisbe. Nagyon szeretek kertészkedni, tettem is ezt egész nyáron. Csekély kerti szerszámunk lévén csak sarlóztunk, sarlóztunk és sarlóztunk. Vég nélkül, mert még a végére sem értünk már újra lehetett kezdeni. 

...sarlózunk ... sarlózgatunk ...
Ültettünk babot, de már késve - még most is nagyon zsenge szemek vannak a hüvelyben. Van egy pici kukacvirág, virágzott az őszirózsa és egy ici-pici rózsatő is megörvendeztetett bennünket virágaival. 
gyalogút a háztól a kapuig
Gyümölcs gyakorlatilag nem volt az öreg fákon, csak kevés szilva, amit a teljes beérés előtt a vadak gyönyörűen be-és eltakarítottak. Még egy kis pálinkának való cefre sem maradt. Egyedül a birsalmát sikerült megmenteni. Leszüreteltük, majd elhelyeztük a pincébe. Így már ez a helyiség is bekerült a használatban lévő területek közé. Eddig csak vizet tudtunk itt lapátolni a nagy esőzések után. A sajtkészítés időhiányában szintén elmaradt. Talán majd jövőre!
Jól esett volna még sokkal több napsütés, de tavasz óta - mióta kiköltöztünk- valójában csak esik, csak esik és ma is esett ...
De az ősz gyönyörű!

októberi reggel

birs a pincében

az apró rózsa utolsó virága

csipkebogyó

... a szomszéd fűje sem zöldebb...

színek

és a valóság

szőlő sem termett

a táj

úton a falu felé

a piros bogyós "műbokor"

a kert

és újra a kert
szülinap is volt











3 megjegyzés:

  1. Szépek ezek a fotók, miért nem folytatod ? :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Most így az új év kezdetére igazán jól jött ez a biztatás :) Boldog Új Esztendőt kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Jó régen írtál a blogodba miért? Aki ilyen szép helyen lakik biztos van mit fotóznod most is !

    VálaszTörlés